top of page
Emkara logo prototípus.jpg

Miért éppen EMKARA?

Sziasztok, Bánhidi Emesének hívnak.


Egészségügyi tanulmányaim után azonnal a SOTE Transzplantációs Klinikán helyezkedtem el, majd később súlyos allergiám miatt búcsúznom kellett a szakmától
és teljesen más úton folytattam tovább.

 

Bármit is csináltam, mindig fontos volt számomra, hogy emberek között,
embereknek segítve tevékenykedjek.

Egy lelki trauma hatására kezdtem más szemmel nézni a világot, aminek már 13 éve.
Hálával tekintek vissza erre az időszakra, hiszen legkisebb gyermekem születése is ide tehető.

Az út, amin akkor elindultam hozott el ide, ahol most vagyok.
Mindez önismerettel kezdődött. Akkoriban tökéletesen meg voltam elégedve a munkámmal,
ám egy átlagos hétköznap reggelén, drága kolléganőm, barátnőm Rami feltett nekem egy kérdést: „Mesi, te elégedett vagy ezzel az élettel? El tudod képzelni magad ugyanitt 20 év múlva is?„

Válaszom akkor egy határozott igen volt, amit valóban el is hittem, azonban kérdése kinyitott bennem egy kaput. Rájöttem mennyi mindent elnyomtam magamban és még arra az egyszerű kérdésre sem tudtam a választ, mi tenne boldoggá?

Aznap elővettem azt a könyvet, melyet kedves barátnőm, Kata,
már évekkel azelőtt eljuttatott hozzám, de valamiért nem éreztem késztetést arra,
hogy kezembe vegyem.

Eckhart Tolle, A most hatalma c. könyve aztán gyökeresen változtatta meg világképemet, érzékelésemet és segített megtalálnom küldetésemet az életben, amiről mindig is azt hittem, nekem nincs, ezért nem is kerestem.

És akkor elkezdtem álmodni, ahogy az ősi monda szerint E-MESE - Álmos Vezér anyja - is álmodott, majd megalkotta a MAG központot. Igen, a történelem ismétli önMAGát.

Nagyon nagyon hosszú, fáradtságos út vezetett el idáig, tele útvonal választókkal, elakadásokkal. Sokszor mentem az egyenes helyett cikk - cakkban, így csak mostanra értem el ide!
Már akkor tudtam, hogy áldozatokkal fog járni, csak nem tudtam mik is azok.
Jó is, hogy nem tudtam előre, mert akkor lehet, hogy visszafordultam volna. Érdekes a sors… 

Sok mindent és sok mindenkit el kellett engednem az elmúlt években, de bármilyen viharok dúltak bennem és körülöttem egy valamiben végig hittem! Ebben!

Van aki önzőnek tart, van aki más utat választott volna, de tudom, nagyon nehéz más bőrébe bújni, ezért kell mindenkinek a sajátjába.
Pont erről szól az Emkara.

Bújj bele a saját bőrödbe!

Évek óta gyűltek körém azok a fantasztikus emberek, akikkel már az első perctől fogva éreztem, együtt valami különlegeset fogunk alkotni, mert tudjuk, hogy együtt tenni jobb,
együtt gyógyulni is jobb.

Minden csepp számít, de ha ezek a cseppek összeállnak, tengernyi lesz belőlük,
mely hegyeket mozgat meg.
Ebben hiszek!

Köszönöm Katának, Raminak és Krisztinek, hogy hittek bennem,
létrehozva magamban is ezt a hitet.
A hajlandóságot arra, hogy igenis akarjam tudni KI VAGYOK és szabadon VÁLASSZAK!

Hálám jeléül választottam életküldetésemnek az EMKARA nevet, melyet együtt találtunk ki, benne nevünk rövidítésével, Emese-Kata-Rami, különleges kapcsolódással Éggel, Földdel.

Hogy történjen meg a CSODA!

bottom of page