top of page
fotel_szerkesztett_edited.jpg

A nevem Szelényi Bence

Autogén Tréning relaxációs gyakorlatvezető 

Viselkedéselemző

Pszichológus hallgató az ELTE PPK Mester képzésén és néhány hónap választ el attól, hogy diplomás pszichológus legyek.

Amiben segíthetek, ha hozzám fordulsz:

A pszichológiát szenvedélyesen szeretem, folyamatosan a fejlődést keresem a szakterületen. Ezt jól mutatja az Autogén tréning relaxációs módszer elsajátítása, a közel 200 óra önismereti képzés a hátam mögött, illetve a folyamatban lévő Rogersi Személyközpontú Pszichoterápiás képzés. Rogers szerint a pszichológusi tanácsadás alapja a feltétel nélküli elfogadás, amelyet minden egyes ember megérdemel, az empátia, hogy a másik nézőpontját is megértsük, és a hitelesség, hiszen az ember csak akkor tud igazán segíteni, ha hitelesen képviseli önmagát.

 

Az életem egyik legfontosabb krédója, hogy az emberek nagyszerű személyes, és teljesítményben mérhető fejlődésre képesek, ha a megfelelő körülmények adottak. Ezen körülmények felfedezésében és megteremtésében nyújtok segítséget elsősorban az Autogén Tréning relaxációs technika segítségével, illetve egyéni életvezetési konzultációval.

Úgy gondolom, hogy minden személyben van valamilyen érték, ami nincs meg másokban. A relaxációs gyakorlatok és az egyéni életvezetési konzultációk során így az erősségekre és az erőforrásokra támaszkodhatunk.

Az Autogén Tréningről:

Az Autogén Tréninget Schultz, német pszichiáter fejlesztette ki arra a megfigyelésre alapozva, hogy néha mi magunk is képesek vagyunk hipnotikus állapotba hozni saját magunkat, amely jótékony hatással bír a mentális és a fizikai egészségünkre.

 

Az Autogén Tréning egy relaxációs technika, amely segít a stresszkezelésben, megnyugvásban, önismeretben, és lehetőséget biztosíthat önmagunk mélyebb megismerésére.

 

Az autogén tréningnek így két fő funkciója van: a relaxáció és az önismeret. Ezeket a gyakorlatokat könnyedén lehet alkalmazni akárhol akár a tömegközlekedésen is, ha épp moderálni vagy csökkenteni szeretnénk a stresszre adott reakciónkat. A mai felgyorsult világban ez igencsak kapóra jöhet. Ha azonban a felületesebb kezelés mellett mélyebben szeretnénk megismerni önmagunkat, arra is alkalmas az Autogén Tréning. Ugyanis az ellazult, relaxált állapotban olyan tudattalan tartalmak jöhetnek a felszínre, amelyek segítségül szolgálhatnak a viselkedésünk és működésünk megismerésére. E két funkció által az Autogén Tréning egy igazán hatásos módszer, amelyet a pszichológusok Nyugat-Európában előszeretettel alkalmaznak.

Akik nagy hatást gyakoroltak rám:

Carl Gustav Jung, Viktor Frankl, Szőnyi Magda (Autogén Tréning), A pozitív pszichológiai irányzat képviselői.

bottom of page