top of page
deák nóra kép (1).jpg

Deák Nóra

Deák Nóra vagyok, 2017-ben végeztem védőnőként a Szegedi Tudományegyetemen, 2019-ben pedig kismama jóga oktatóként a Sarasvati Alapítványnál szereztem oklevelet.

Deák Nóra vagyok, 2017-ben végeztem védőnőként a Szegedi Tudományegyetemen, 2019-ben pedig kismama jóga oktatóként a Sarasvati Alapítványnál szereztem oklevelet. Számomra a legszebb dolog végigkövetni egy kismama várandósságát egészen a szülést követő időszakig mindezt úgy, hogy a kismama jógát és a védőnői hivatásomat ötvözöm.

A kismama jóga módszertana távol-keleti és más természeti népek technikáiból származik. A kismamát a várandóssága során nagyon sok testi-lelki változás éri, a gyermek élete már az anyaméhben elkezdődik, ezért az anya vagy gondozó állapota meghatározó az első 7 évben. Fontosnak tartom, hogy az óra a relaxáció jegyében teljesüljön. Az óra során szülést megkönnyítő légzésgyakorlatokat is elsajátítunk, illetve olyan technikákat, amelyek megkönnyítik a vajúdást s a szülést nem erőlködésként, hanem kapunyitásként élhetitek meg egy másik élet felé.

Egy nő áldott állapota a legcsodálatosabb dolog a világon, szeretném, ha a kismamának az a bizonyos 9 hónap a legszebb időszaka legyen az életében és magzata a lehető legtökéletesebb állapotban szülessen.

Életünk alappillére a FEJLŐDÉS. Ahhoz azonban, hogy utunk során helyes döntéseket hozzunk, el kell érnünk, hogy jó állapotban legyünk, ezáltal pedig megtanuljuk a LÉT derűs nyugalmával szemlélni a dolgokat. Ehhez szeretnék Nektek és általatok a gyermekeiteknek segítséget nyújtani.

Kismama jógáról:

Az óra a 13. héttől ajánlott, akkor is, ha még nem jógázott a kismama.

A jógagyakorlatok mellett, természeti népek mozdulatai is megjelennek. Az órák során elsajátíthatjátok a helyes testtartást, légző gyakorlatokat tanítok, amelyek megkönnyítik a szülést, gát izmaitokat felkészítem a szülésre, a gerinc terheltségét megfelelő technika használatával csökkentjük. Érzelmileg mélyebben ráhangolódtok a babára, a medence és csípő pedig felkészül a szülésre. Az óra végét relaxációval, meditációval zárjuk.

A relaxációval és légző gyakorlatok megismerésével és használatával a kismamában oldódik a felgyülemlett feszültség és a szüléstől való félelem is, amely a legnagyobb akadály egész életünkben. Minden órán ember és életismerettel bővítem tudásotokat, beazonosítjuk a hangulatszinteteket és azt honnan indultál és hová jutottál.

Várok szeretettel minden fejlődni és magáért, valamint gyermekeiért tenni akaró kismamát!

 Deák Nóra

 kismama jóga oktató, védőnő

bottom of page