Családállítás

Strott Orsinak hívnak. Családállítással foglalkozom, valamint coaching és art coaching folyamatokat és önismereti csoportokat vezetek.

 

 

Miért pont a Családállítás?

Amikor már érezzük életünkben a változás szükségességét és különböző módszereket próbálunk ki, előbb utóbb rájövünk, hogy a legnehezebb dolog elszakadni tanult mintáinktól, és elengedni a saját magunkról - a külvilág, a neveltetésünk, és a környezetünk visszajelzései alapján kialakult - gyakran téves képet.

Amikor elkezdjük kihámozni az évek óta rárakódott rétegek alól saját magunkat, gyakran nem is tudjuk biztosan eldönteni, melyik is a mi saját valóságunk és ezért könnyen elbizonytalanodunk. 

Saját valóságunk megkeresése nélkül azonban nem érhetünk el tartós változást, hiszen új életünket, új önmagunkat csak stabil, biztos alapokra lehet felépíteni. Pontosan úgy, mint egy háznál – ha az alap nincs rendben, a ház könnyen összedől…  Ez jelen esetben pedig azt jelenti, hogy hiába dolgozunk magunkon, újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk…

Ebben a folyamatban – a valóság feltárásában - tud igazán sokat segíteni a családállítás, ahol kikapcsoljuk a gondolkodást – a bal agyféltekét – és megnézzük, hogy mi rejtőzik a háttérben, mi mozgatja ténylegesen a jelen történéseit – vagyis stabilizáljuk az alapot.

E kicsit talán misztikusnak tűnő, de rendkívül hatékony és komoly strukturális változásokat előidézni képes módszer során a környező világunkat átható információs mezőben (morfogenetikus mezőben) dolgozunk, amelyben évekre, évszázadokra megőrződnek a múltbeli tapasztalások, összegyűlt információk, mind a közvetlen családunkból, mind tágabb környezetünkből, így olyan információkat is elérünk, amiket tudatos énünkkel nem láthatunk.

Célunk mindig a valóság megismerése, Bert Hellinger – a módszer atyjának szavaival élve: „Felismerni, ami van” –, mentesen minden, a tanulás, a gondolkodás és az egó által köré épített máz nélkül, hogy a változás a tényleges valóság talaján indulhasson el.  

A családállítás hagyományosan csoportos formában zajlik, ahol a csoport tagjaiból választott képviselők segítségével keressük a válaszokat a feltett kérdésekre.

 

Egyéni állítás és konzultáció

Az évek során egyértelművé vált számomra, hogy sokan – akiket érdekel a módszer – azért tartanak a csoportos állítástól, mert nem szeretnék saját problémájukat egy csoportban, mások előtt feltárni. Számukra jelent biztonságos megoldást az egyéni állítás és konzultáció, amelynek során a családállítás eszközeit más módszerekkel kiegészítve használjuk. Ez a folyamat teljesen személyre szabott, és nemcsak a mélyben megbúvó történések feltárására és az oldásra ad lehetőséget, hanem a megélések átbeszélésére és ezáltal jobb megértésére is.

Az egyéni állítás biztonságos keretet nyújt a valóság megismerésére, mivel 

  • semmit nem kell mások előtt feltárni - az állítást kérő egyedül van az állítóval, így önmaga előtt nyílik meg  

  • az állítás leállítható, ha az állítást kérő úgy érzi, hogy egyelőre nem szeretne továbbmenni a témában, így ő határozhatja meg, milyen mélységig nézzünk rá egy problémára. (A későbbiekben természetesen lehetőség van újra foglalkozni az adott kérdéssel, ha szükséges.)

  • a konzultáció során lehetőségünk van a megéléseket jobban átbeszélni, és ezáltal mind a korábbi folyamatainkat, mind az állítás során megélt érzéseket és ezek hátterét is megérteni. 

 

Az egyéni konzultáció folyamata

Az egyéni állításnál a színeket (színkártyákat) hívjuk segítségül, hogy ráláthassunk az életben tapasztalt nehézségeink gyökereire, a tudat alatt zajló folyamatokra, amelyek eredhetnek korábbi saját tapasztalásainkból, de akár családi mintáinkból is. Mivel a színek a tudatalattit szólítják meg, az általuk feltárt történet mindig a valóság, amelyet nem tudunk elménkkel befolyásolni, gondolatainkkal átírni.

Saját színeink kiválasztása után ránézünk, merre szeretnénk haladni az életben és milyen nehézségekkel nézünk szembe ezen az úton, majd átbeszéljük, hol vannak ezek jelen a mostani élethelyzetünkben. A következő lépésben felállítjuk a választott színeket a mezőben, megjelenítve ezzel azt az információs mezőt, amelyben létezünk. A mezőben dolgozva feltárulnak azok a tudatalatti blokkok, elakadások, amelyeket tudatosítunk, majd lelki szinten fel is oldunk az állítás során. 

Az oldás során bekövetkező megélések, megértések érzelmileg megterhelőek lehetnek, de jelentős változásokat indítanak el bennünk, sokszor új megvilágításba helyezve az önmagunkról alkotott képet, átértékelve az élet fontos kérdéseit, ezáltal lehetővé téve, hogy saját valódi céljainkat megtaláljuk és elérjük. 

Az állítás és a konzultáció időtartama két - három óra.

 

Ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy szembe nézzünk saját árnyainkkal, és megkeressük kik is vagyunk valójában, akkor olyan új lehetőségek tárulhatnak fel előttünk, amikről korábban nem is álmodtunk!

 

Várlak Benneteket szeretettel!