Párkapcsolati coaching
(Online, vagy személyesen Gárdonyban!)
Hiszek a hosszútávú, szeretetteljes kapcsolatban.
Bármi is történt az életemben nem adom fel ezt a hitemet.
Persze abban is hiszek, ha egy kapcsolat már nem ébreszt vágyat, nincs benne élet, törődés, tisztelet, csodálat, csábítás és hódítás, játékosság, meghitt pillanat, akkor újra össze lehet kötni a szálakat, amik kioldódtak, be lehet gyógyítani a sebeket, újra lehet éleszteni a varázsát, ha …
Igen, itt jön a sok ha és ebből az egyik lehet az, amikor eljöttök hozzám közösen a párkapcsolati coaching foglalkozásokra.:)
Számtalan forgatókönyv a múltban, jelenben, jövőben,
de ha azt érzitek, hogy a párkapcsolati problémátok nem fog megoldódni magától,
szeretettel várlak Benneteket!
-
Legyen jó együtt élni!
Ha kapcsolatotok eljutott egy olyan fázisba, ahol mindketten tenni akartok azért,
hogy újra várjátok a reggelt, amikor egymás mellett ébredtek. -
Megtisztítani a kapcsolatot attól, ami mérgezi!
Ha egy támogató, semleges, ítéletmentes térben szeretnétek kitisztítani és begyógyítani sebeiteket. -
Távolság!
Ha eltávolodtatok és szeretnétek újra érezni egymás közelségét. -
Elfejlődés!
Ha azt érzitek, hogy nem egy irányba halad az életetek, más lett az érdeklődési kör, baráti társaság, érték és készen álltok közös halmazt kiépíteni, mégis teret engedni az egyéni fejlődésnek is. -
Szavak, melyek nem bántanak, hanem kommunikálnak!
Ha nem tudtok beszélni egymással, menekültök a beszélgetés elől, vagy mindig félremegy valami, nem halljátok meg egymás szavait, nincs konszenzus, csak kompromisszum. -
Megcsalás!
Ha belépett egy harmadik fél az életetekbe és tudatosan, a lehető legkevesebb fájdalmat okozva szeretnétek megoldani ezt a helyzetet. -
Bizalmatlanság!
Ha a párotok hűtlensége miatt nem tudtok mit kezdeni a bizalmatlanságotokkal és együtt szeretnétek visszaépíteni a hitet, a bizalmat. -
Mi lesz ezután?
Ha eldöntöttétek már, hogy vége, de nem látjátok, nem tudjátok mi fog történni ezután.
Jól jönne egy független, segítő, akivel kívülről rátekintenétek a jövőtökre, hogy ne legyen ennyire kiszámíthatatlan és bizonytalan.
Régen volt, sok minden változott. Én is. :)
Az első szerelem az életemben rövid ideig tartott, mégis elsöprő erejével indított.
A második is szerelem volt a javából és tarthatott volna örökké is, habár a maga 31 évével majdnem annak mondható. 😊
Visszabontogatva megtaláltam azokat az állomásokat, ahol félrement, ahol feladtuk önmagunkat, ahol elvesztettük az értékeinket, ahol lemondtunk az egyéni fejlődésünkről, ahol megszűnt A férfi és A nő, a tisztelet, a megbecsülés, a hála.
Kulcsszavakban ezek vezettek minket a végállomáshoz. Csúnya válás lett belőle, amiért én is abszolút vállalom a felelősséget.
Mennyivel kedvesebben, figyelmesebben, lágyabban, együttérzőbben, tudatosabban lehetett volna benne lenni és valamelyik állomásnál megállítani, visszakalauzolni egymás felé az életünket.
Nem ezt tettük. Kitartottunk…
Volt ebben eltávolodás, elfejlődés, bántalmazó veszekedés, megcsalás, melyekből akár az egyik is elég ahhoz, hogy vége legyen.
Nem tártuk fel a sebeink gyökereit, mi az, ami még mindig fájdalmat okoz, rápakoltunk újabbakat és amikor már elfertőződött, kezdtük egymásra kidobálni őket úgy, hogy azzal még több fájdalmat okoztunk.
Bármennyire próbáltuk elnyomni más zajjal eltávolodásunk fájdalmának sikolyait, a külvilágot megtéveszthettük, de a saját gyermekeinket nem! Ők annyira, bölcsek, érzékenyek!
Azóta is gurulnak ki csontvázak a szekrényből érzésben, tapasztalásban, mennyire várták,
hogy történjen bármi, csak szűnjön meg a harag, a keserűség, hidegség, a szomorúság, a csalódottság, a kétségbeesettség, a bizonytalanság.
Saját életünket jogunk van úgy elrontani ahogyan csak akarjuk, de vajon a gyermekeink életével is ugyanaz a helyzet?
Évek teltek el, amire megbocsátottam magamnak sok mindenért, de azon még mindig dolgozom, hogy megbocsássak önmagamnak azért, amit a gyermekeim átéltek és visznek tovább magukban…
Tudom, hogy mindhármukban lenyomatot képeztünk, így nekik is lehet ezzel majd dolguk, így a továbbiakban az a küldetésem, hogy támogassam őket az önazonos életben.
Azóta rám talált újra a szerelem, megint egy más, csodálatos arcával, melynek az elején ellenálltam, nem hittem el, nem hittem már benne.
Újjá kellett élednem önszeretetben, önismeretben, önbizalomban, önértékelésben ahhoz, hogy beledőljek. Felfedeztem vele azt a részemet is, amely minden nap tesz a kapcsolatért, kifejezi az érzéseit,
mer sírni, mer önmaga lenni és figyel a másikra is.
Talán ezt emelném ki magamnál, amit nehéz volt, de meg kellett tanulnom:
Figyelni a másik szavaira, érzéseire.